2010.08.19 - 18.00   Somogyi Réka selyemfestő kiállítása  |   2010.09.01   Színház bérletek, előadások  |   2010.09.01   Gyermek színház, előadások, bérletek  |   2010.09.02   Klubbok, szakkörök, csoportok  |   2010.09.15   Kertbarátok kiállítása  |  
Előadások, bérletek

Előadások, bérletek             2010 második félév              .

 

KÖLYÖK
Szeptember 17 - 18. péntek – szombat 19 óra
FLESCH KÖZPONT

A 20. század nagy nevettetőjének, Charlie Chaplinnek az egyik leghíresebb némafilmje a The Kid – A kölyök a vászonról színpadra került. Az 1920-as években játszódó történet egy csavargó és egy magára hagyott kisfiú különös barátságáról mesél. A kölyök sok mindenről szól: szeretetről, összetartozásról, emberségről, a szegények és gazdagok közötti különbségekről, de leginkább a szerzőről, Chaplinről. Talán kevesen tudják, hogy A kölyökben az író-rendező életében bekövetkezett családi tragédia,- első gyermeke korai halála- miatt érzett bánatát és el nem mondott, de megélt apai érzéseit fogalmazta meg. Az 1921-ben elkészített film kapcsán többen megjegyezték, hogy Chaplin érezhetően nyitottabbá vált a társadalom kitaszított rétegei, a szegények iránt, hiszen addigi filmjeiben nem tapasztalat rokonszenvet mutatott irántuk
A megható történetek mellett humor is fűszerezi a musical magával ragadó hangulatát, mely siker a szövegíró Bradányi Iván, a drámaíró Pozsgai Zsolt és a zeneszerző Nagy Tibor közös munkáját dicséri. A darab nem csupán “édes-bús történet”, ahogyan Chaplin írta filmjéhez, hanem a szerzők főhajtása a nagy humorista emléke előtt
Főszerepben: Chaplin / Csavargó: Kurucz Róbert, Kölyök / Jacky: Stefán Emil / Nagy Adrián
Rendező:Major Tamás  Jegyek 1800 Ft-os áron válthatók.

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


ORFEUM SZÍNHÁZBÉRLET 2010/2011 ÉVAD


FLESCH KÖZPONT
 

Intézményünk összeállította a 2010/2011-es ORFEUM színházbérlet műsorát. Törekedtünk a műfaji sokszínűségre, az igényes, szórakoztató darabok kiválasztására, továbbá arra, hogy Önök minél több hazai színház produkciójával megismerkedhessenek.

Szeretettel várjuk régi és új bérleteseinket az új évad előadásaira!

 

A bérlet ára: 17.000 Ft. (részletfizetés lehetséges!)

A bérletek árusítását szeptember 1-jén megkezdjük!

Az előadások este 7 órakor kezdődnek.




1.  Előadás: 2010. október 22.

Howard Lindsay-Russel Crouse-Richard Rodgers-Oscar Hammerstein:

A MUZSIKA HANGJA  - musical

Veszprémi Pannon Várszínház

(Stzefancsik Annamária, Oravecz Edit, Kovács Ágnes Magdolna, Egyed Brigitta, Kiss Barbara, Csontos Boglárka, Koscsisák András, Molnár Ervin, a gyermekek és még sokan mások) 

A muzsika hangja világhírű musical. Hírnevét, értékét mindenekelőtt az adja, hogy slágerré vált dalokon és szerethető hősein kívül, máig megdöbbentően erős társadalmi-történelmi mondanivalót hordoz. Az 1930-as évek második felében, Ausztriában, az Ansluss, Ausztria német megszállása idején játszódik a történet, egy hétgyerekes, anya nélkül maradt családban. Az apa magas rangú katonatiszt, a polgári értékek és becsület megtestesítője, ám a gyermekek rázúdult nevelésével sehogy sem tud megbirkózni. A nevelőnők is naponta váltják egymást, mígnem felbukkan a környékbeli apácazárdából egy bohókás, a muzsika, a természet-és emberszeretet bűvöletében élő fiatal lány. 








2. Előadás: 2010. november

Egressy Zoltán:
PORTUGÁL - tragikomédia

Győri Nemzeti Színház

(Balsai Mónika,Sárközi József, Szabó Sipos Barnabás, Ungvári István, Crespo Rodrigo, Posonyi Takács László, Szina Kinga, Kelemen Zoltán, Agócs Judit) 

A kocsmáros lányával, a huszonöt éves Masnival vezeti Irgács italboltját. A kocsma egyik törzsvendége Retek, főleg azért jár ide, mert el akarja venni feleségül Masnit, neki azonban esze ágában sincs hozzámenni. Az apának nem lenne kifogása a házasság ellen, de kényszeríteni sem akarja lányát. Egy nap pesti fiatalember érkezik a kocsmába; pihenni jött pár napra, mielőtt elutazna Portugáliába. Masni csodálja, Becének hívja s láthatóan nagyon jól érzik magukat együtt. Reteknek nem tetszik a dolog. Megérkezik Bece felesége, hogy férjét hazavigye. Iszonyatos botrány tör ki a „nyugodt” kocsmában. Pár nap múlva búcsú; zűrzavar, késelés, felfordulás a „való világ” költözik Irgácsra és a kocsmába. Aztán minden kezdődik elölről, mert az ÉLET már csak ilyen… 







3. Előadás: 2011. január


Joe Bologna:
BERMUDA HÁROMSZÖG BOTRÁNY - vígjáték

Budapesti Karinthy Színház


(Voith Ági, Esztergélyos Cecília, Koltai Róbert, Kézdy György, Timkó Eszter, Vertig Tímea)

 

A bohózat amerikai nagymestere, Joe Bologna egy előkelő magánegyetemen szerzett művészettörténetből diplomát, mielőtt tengerészgyalogosnak állt. Ezután csábította el a Broadway, ahol csaknem tucatnyi darabját mutatták be. A Bermuda háromszög, az amerikai színpadok kedvelt darabja.

Két özvegyasszonyt a lányaik telepítenek át New Yorkból a napfényes nyugatra a nyugdíjasok közösségébe, ahol találkoznak egy szívtipróval. Mindkét asszony fejét elcsavarja az ötletes Don Juan. Váratlan fordulatok és megejtően romantikus színek bravúros válogatások közepette a közönség kacag, kacag, még akkor is, amikor sírni kellene.








4. Előadás: 2011. február

Dan Gordon:
ESŐEMBER (RAIN MAN) színmű

(Kulka János, Nagy Ervin, Cseh Judit, Garas Dezső vagy Kézdy György, Urbanovits Krisztina, Simicz Sándor)

Az Esőember mindenek előtt a szeretetről szól. Hőse tipikus „korunk gyermeke”, egy arrogáns és magabiztos vállalkozó, aki a körülötte élőket hasznuk szerint illeszti üzleti tervei és kitűzött céljai közé. Mindez még akkor sem változik meg, amikor apja meghal- sokkal inkább megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. Kiderül ugyanis, hogy egy intézetben él egy autista zseni, aki az ő testvérbátyja, akinek létezéséről nem tudott, és aki megörökölte a milliókat.Barry Levinston 1988-as, Oscar-díjas filmjét tavaly adaptálták színpadra Londonban. A klasszikussá vált történet nálunk is impozáns szereposztásban került bemutatásra. Az előadás a Belvárosi Színház és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre. 







5. Előadás: 2011. március.

Békeffi István- Lajtai Lajos:
A RÉGI NYÁR - operett

Komáromi Jókai Színház

(Nagykálózy Eszter, Tóth Tibor, Tar Renáta, Majorfalvi Bálint, Fabó Tibor, Holocsy Krisztina, Holocsy Katalin, Hajdú László stb.)

 

Békeffi és Lajtai A régi nyár című operettjében a nagy primadonnáról senki sem hiszi el, hogy már férjhez adandó lánya van. A színésznő pedig még távol tartja a férfiakat tizennyolc éves lányától; el akarja kerülni, hogy hozzá hasonlóan neki is csalódnia kelljen egy férfiban. A primadonna azonban sosem tudta elfelejteni azt a férfit, aki most újra feltűnik az életében, és vele van a fia is.

Talán nem indiszkréció elárulni, hogy némi bonyodalom után mind a négyen megtalálják a boldogságukat. Mindeközben felhangzanak a jól ismert dallamok: Legyen a Horváth kertben Budán!, Hol van az a nyár,  hol a régi szerelem?


 

(A darabok játszási sorrendje változhat! A színházak a műsorváltoztatás jogát fenntartják. Információ kérhető Kátainé Kiss Katalin művelődésszervezőtől.)) 

 

» Nincs Hozzászólás
A hozzászólások nem érhetőek el.
» Hozzászólás írása
E-mail (Nem lesz látható)
Név
Cím
Hozzászólás
 írható karakter
 
Elfelejtett jelszó? Még nincs azonosítód? Regisztrálj
<<  Sep 2010  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  
   
Kiemelt rendezvények
nincs rendezvény
oxi
tourinform
sajat
3